álomba merült a poéta, ajtaját maga mögött
kulccsal és varázzsal alaposan bezárta.
üldözve lett innen, mint egy gyűlölt idegen.
hetek teltek el, hónapok is már,
mióta üresen áll a vár.

a tinta nem fénylik a papíron,
a jelentés sekél vizekre tévedt.
fejemben a hang, fülembe imákat mormoló
csendben van. nem szól már hozzám.
---
kép amit látok:

egy betonszürke panel-kocka
lemenő nap utolsó sugara
rózsa-színt okád a falakra.
egy fenkölt regénybe sem illik ilyen.
csomó ember sétál a járdán,
gondolattól mentálisan árván.
a gáztelep tornya, a sötét elme-gyógyintézetnek
hitt alter-nat-ínva
kupolás csúcsa az ég kék színét magába fogadja,
ölelkeznek, összebújnak, örök-öröklött
gusztustalan fattyat nemzenek a világra...
a tájból kilóg, egyedül maradt egy múlt világ ósdi hagyatéka.

de ki tudja? talán egy ember vete karjába,
lett belőle betegek kvartélya.
rácsos gumifalú rezidencia.
éjjnek idején felsikít a mihaszna angyal,
Napólieon és Nagy Sándor falszomszédja.
zárt ajtók mögött egyedül a világban.
saját magukra maradt agyatlan banada.
Áramot a régi generátor csihol és szül,
a falakban a régi réz-vezeték-bölcsőbe rakja.
izzanak az üveggömb-börtön lakói,
volfrám és a könnyelmű argon.
halkan zúg a pince konok királya,
a műbőr fotel-szerű elektromos szarka.
két fémlap-csőre egy pillanat alatt
fogják az ember fejét közre.
erős szippantással, morgó buzgósággal
a legerősebbet is földhözvágja.
köpet és hányás folt körülötte,
az áldozatok számáról tanúskoditk halkan.
ezen a rémes helyen lakik,
Kevin Koszner és a társa, Dr. Habib...