Mint minden történet, ez is reggel kezdődik. Nem kellett sokáig várni, amíg felfedezik a szomszéd holttestét. Az ajtó melletti ablak betröve, a szilánkokat vérfoltok díszítik. A garázsajtó lecsukva. Az autó nagy sebességgel csapódott neki, mert félig az épületben volt. A vékony ajtószerkezet és a masszív fém-monstrum közti csatát egyértelműen a jármű nyerte. Pedig a szomszéd felesége, Mrs. Thomas Crowl vékony hab teste is felfogott valamennyit az ütközésből. De még ez is édeskevés, ha majdnem háromszáz lóerő közel száz mérföldes sebességgel csapódik neki. Átszakadt az ajtó, a középkorú nő pedig a nagy rohanásban elvesztette a fejét.... de én megtaláltam.
A férj, Thomas Crowl egy teljesen hétköznapi irodai munkás volt. Középvezető egy multinacionális cég kihelyezett központjában. Nyugodtan aludt, amiután zsebébe gyűrte a karácsonyi prémiumokra félretett összeget. A könyvelést is elintézte, persze ez már kisebb mellékköltséggel járt. De megérte. Alig fél órás munkával majdnem ötven ember egyhavi fizetését tudta a saját kajmán szigeteki bankszámláján. Ugyanazon a bankszámlán, ahonnan pár órával később egy hotelszobát bérelt ki egy városszéli fogadóban. Ismerik az ilyen fogadókat.
Nem? Kifejezéstelen arcú recepciós, kissé poros a pult. A kulcsok a szívárvány minden színében pompázó olcsó műanyag kulcstartók társaságában, a szekrénybe vert szögeken lógtak. Nem volt huszonnégy órás portaszolgálat, nem volt jakuzzi, nem volt a kivett szoba bárpultja sem megtömve a leghíresebb viszkikkel, vodkákkal, ginekkel. Sőt. A szobában tulajdonképpen bárpunt sem volt. Sem pedig italhűtő. Csak egy franciaágy, ízléstelen huzattal, két oldalán éjjeliszekrénnyel, rajtuk 1-1 pohárral. Egy kis fürdőszoba párosult minden szoba mellé. Egy zuhanyfülke, egy mosdó és vécé. De egy nagyon nagy előnnyel rendelkeznek. Diszkréció. Ami itt benne foglaltatik a szoba árában, azért a belvárosban borsos árat kell fizetni. De itt nem. Itt nem kérnek személyigazolványt az embertől. Itt csak egy nevet kell a apír aljára fikrantani. Nem feltétlenül kell egyeznie a születési anyakönyvi kivonatban feltűntetett névvel. Lehet akármi. Az elmúlt pár évben megfordult itt már szinte mindenki. George Washingtontól Elvis Presleyig mindenki. A nyilvántartás szerint még Kennedy elnök is megszállt itt, ráadásul pont Fidel Castro mellett. Mindenesetre vicces.
A kajmán szigetekről pont most mozdult meg kisebb összeg, pont egy ilyen hotel halljába, egy bankautomatába. Már számolta is a pénzt. Halkan kidobta a gép, és jelezte, hogy most már elveheti a kártyát. Thomas ki is vette. A pénzt is. Beszállt a liftbe, de a pénz nem az ő zsebébe került. Nem. A mellette álló hölgy tette el. Hölgy... inkább lány. Azelőtt tíz évvel még csak az első osztályt szerette volna elkezdeni. Most pedig kétezer dollárt rak a nylon borítású bordó kistáskájába. Nemrossz teljesítmény.
Kattan a zár az 56-os ajtón. Belépnek. Előbb Cristy megy be, utána Thomas. Félig uriember, félig mocskos gondolatokkal megáldott férfi. Persze, hogy előreengedi a lányt. Végig is nézi a testét. Az ajtó becsapódik, és Thomas nekiesik a lánynak. Az ágyra löki, és csókolni kezdi. A lány hagyja magát, hisz már megkapta a pénzt. Most jön a munka. Tűrni. Tűrie kell, hogy ez a becsületes családapa hogy csókolja végig a testét. Leszedi róla az összes ruháját, és megdugja. A lány hagyja magát, amikor pofon vágja. Hagyja magát a második, a harmadik és a negyedik pofon után is. Thomas nyeregben érzi magát. Cristy pedig keresett kétezer dollárt. Csupán azzal, hogy hagyta, hogy egy teljesen idegen pasi lefeküdjön vele, felpofozza, seggbekúrja és megalázza. Thomasnak megéri a kétezer dollárt. Neki mindegy. Úgysem dolgozott meg érte. Cristynek megéri.
Az „aktus” után lezuhanyzik és felöltözik. Nyugodt szívvel távozik a főbejáraton, itt úgysem számít. Itt senki sem lát semmit. Beszáll egy taxiba, és a belvárosba hajt. Kiszáll egy kis utcában. A környék nem Manhattan. Nem a fényűzés és a pompa példaképe. Nem is a gettó. Nem szól rap a magnókból. Nyugodt hely, nyugodt környék. A közértben kenyeret vesz, tejet, egy fél rúd kolbászt. A higéniai részlegen leemel egy csomag tampont, egy szappant és egy csomag pelenkát. A bevásárlólistán felsorolt dolgok mindegyike a kosárban hever. Akkor kassza, fizetés és távozás.
A lakás kapujában a kulcsát keresi. Valahol a táska mélyén van. valahol itt kell lennie. Vagy talán a zsebében? Pedig nem könnyű elveszíteni. Jókora kulcscsomó a maga 16 kulcsával, a rózsaszín félig kopott nyúlfarokkal és egy kb öt centis piros szívvel, Cristy felirattal. De itt sincs. A zsebeiben sincs.
Fáradtan koppan az aktatáska a földön. A válfára felkerül a szövetkabát, a cipő pedig a szekrénybe. Thomas a kocsi kulcsát az ajtó melletti asztalkára dobja. Feleszi a jólmegszokott papucsát és a konyhába megy, üdvözölni a feleségét, és vacsorázni egy jót.
Késett. A vacsora még nem hűlt ki, de nem gőzölög már. De Mrs. Thomas megérti, ma volt egy fontos tárgyalás. Még a cégtől is felhívta a férje, hogy késni fog. Nemgond. Elnézi neki. Mióta előléptették, rengeteg a munkája. Ott is marad mellette, míg el nem fogyasztja a vacsoráját. Utána elmosogat, és csatlakozik a férjéhez, aki a nappaliban tv-t néz. A lábait feltette a kisasztalra. Pedig a felesége útálja. De nehéz nap volt ez, elnézi neki. Egymás mellé bújva nézik a bárgyú műsort.
Thomas felkel, és az emelet felé indul. Félúton megáll. A felesége szólt neki. Amikor visszanéz, Mrs. Thomas kérdőn áll a kisasztal és a kanapé közt. Arcára a meglepődöttség és a fájdalom összjátéka torz árnyékokat vet. Ökölbe szoítja a kezét, majd Thomas felé kap. Thomas hátán csattan egy 16 kulcsból álló kulcscsomó, melyre egy rózsaszín félig kopott nyúlfarok van szerelve, és egy öt centiméteres piros szív a „Cristy” szócskával ellátva.
Kivágódik az ajtó, és ugyanazzal a lendülettel csapódik is. Thomas lendületből fordult meg, és rohan le a lépcsőn. Vagyis rohanna. De megcsúszik egy rózsaszín nyúlfarokban, és gyorsabban ér le a földszintre, mint ahogy tervezte. Az ajtó melletti asztalnak csapódik, és tehetetlenül vágódik a feje az ablaknak. Millió darabra törik szét.
Mrs. Thomas ekkor már a garázs előtt babrál a zárral. Állandóan beakad. A sötétben nem is lát annyira. Végre valami fény segíti, hogy ki tudja nyinti az zárszerezetet. Megfordul, és ekkor látja a rohamosan közelgő fénypárt...
A férj, Thomas Crowl egy teljesen hétköznapi irodai munkás volt. Középvezető egy multinacionális cég kihelyezett központjában. Nyugodtan aludt, amiután zsebébe gyűrte a karácsonyi prémiumokra félretett összeget. A könyvelést is elintézte, persze ez már kisebb mellékköltséggel járt. De megérte. Alig fél órás munkával majdnem ötven ember egyhavi fizetését tudta a saját kajmán szigeteki bankszámláján. Ugyanazon a bankszámlán, ahonnan pár órával később egy hotelszobát bérelt ki egy városszéli fogadóban. Ismerik az ilyen fogadókat.
Nem? Kifejezéstelen arcú recepciós, kissé poros a pult. A kulcsok a szívárvány minden színében pompázó olcsó műanyag kulcstartók társaságában, a szekrénybe vert szögeken lógtak. Nem volt huszonnégy órás portaszolgálat, nem volt jakuzzi, nem volt a kivett szoba bárpultja sem megtömve a leghíresebb viszkikkel, vodkákkal, ginekkel. Sőt. A szobában tulajdonképpen bárpunt sem volt. Sem pedig italhűtő. Csak egy franciaágy, ízléstelen huzattal, két oldalán éjjeliszekrénnyel, rajtuk 1-1 pohárral. Egy kis fürdőszoba párosult minden szoba mellé. Egy zuhanyfülke, egy mosdó és vécé. De egy nagyon nagy előnnyel rendelkeznek. Diszkréció. Ami itt benne foglaltatik a szoba árában, azért a belvárosban borsos árat kell fizetni. De itt nem. Itt nem kérnek személyigazolványt az embertől. Itt csak egy nevet kell a apír aljára fikrantani. Nem feltétlenül kell egyeznie a születési anyakönyvi kivonatban feltűntetett névvel. Lehet akármi. Az elmúlt pár évben megfordult itt már szinte mindenki. George Washingtontól Elvis Presleyig mindenki. A nyilvántartás szerint még Kennedy elnök is megszállt itt, ráadásul pont Fidel Castro mellett. Mindenesetre vicces.
A kajmán szigetekről pont most mozdult meg kisebb összeg, pont egy ilyen hotel halljába, egy bankautomatába. Már számolta is a pénzt. Halkan kidobta a gép, és jelezte, hogy most már elveheti a kártyát. Thomas ki is vette. A pénzt is. Beszállt a liftbe, de a pénz nem az ő zsebébe került. Nem. A mellette álló hölgy tette el. Hölgy... inkább lány. Azelőtt tíz évvel még csak az első osztályt szerette volna elkezdeni. Most pedig kétezer dollárt rak a nylon borítású bordó kistáskájába. Nemrossz teljesítmény.
Kattan a zár az 56-os ajtón. Belépnek. Előbb Cristy megy be, utána Thomas. Félig uriember, félig mocskos gondolatokkal megáldott férfi. Persze, hogy előreengedi a lányt. Végig is nézi a testét. Az ajtó becsapódik, és Thomas nekiesik a lánynak. Az ágyra löki, és csókolni kezdi. A lány hagyja magát, hisz már megkapta a pénzt. Most jön a munka. Tűrni. Tűrie kell, hogy ez a becsületes családapa hogy csókolja végig a testét. Leszedi róla az összes ruháját, és megdugja. A lány hagyja magát, amikor pofon vágja. Hagyja magát a második, a harmadik és a negyedik pofon után is. Thomas nyeregben érzi magát. Cristy pedig keresett kétezer dollárt. Csupán azzal, hogy hagyta, hogy egy teljesen idegen pasi lefeküdjön vele, felpofozza, seggbekúrja és megalázza. Thomasnak megéri a kétezer dollárt. Neki mindegy. Úgysem dolgozott meg érte. Cristynek megéri.
Az „aktus” után lezuhanyzik és felöltözik. Nyugodt szívvel távozik a főbejáraton, itt úgysem számít. Itt senki sem lát semmit. Beszáll egy taxiba, és a belvárosba hajt. Kiszáll egy kis utcában. A környék nem Manhattan. Nem a fényűzés és a pompa példaképe. Nem is a gettó. Nem szól rap a magnókból. Nyugodt hely, nyugodt környék. A közértben kenyeret vesz, tejet, egy fél rúd kolbászt. A higéniai részlegen leemel egy csomag tampont, egy szappant és egy csomag pelenkát. A bevásárlólistán felsorolt dolgok mindegyike a kosárban hever. Akkor kassza, fizetés és távozás.
A lakás kapujában a kulcsát keresi. Valahol a táska mélyén van. valahol itt kell lennie. Vagy talán a zsebében? Pedig nem könnyű elveszíteni. Jókora kulcscsomó a maga 16 kulcsával, a rózsaszín félig kopott nyúlfarokkal és egy kb öt centis piros szívvel, Cristy felirattal. De itt sincs. A zsebeiben sincs.
Fáradtan koppan az aktatáska a földön. A válfára felkerül a szövetkabát, a cipő pedig a szekrénybe. Thomas a kocsi kulcsát az ajtó melletti asztalkára dobja. Feleszi a jólmegszokott papucsát és a konyhába megy, üdvözölni a feleségét, és vacsorázni egy jót.
Késett. A vacsora még nem hűlt ki, de nem gőzölög már. De Mrs. Thomas megérti, ma volt egy fontos tárgyalás. Még a cégtől is felhívta a férje, hogy késni fog. Nemgond. Elnézi neki. Mióta előléptették, rengeteg a munkája. Ott is marad mellette, míg el nem fogyasztja a vacsoráját. Utána elmosogat, és csatlakozik a férjéhez, aki a nappaliban tv-t néz. A lábait feltette a kisasztalra. Pedig a felesége útálja. De nehéz nap volt ez, elnézi neki. Egymás mellé bújva nézik a bárgyú műsort.
Thomas felkel, és az emelet felé indul. Félúton megáll. A felesége szólt neki. Amikor visszanéz, Mrs. Thomas kérdőn áll a kisasztal és a kanapé közt. Arcára a meglepődöttség és a fájdalom összjátéka torz árnyékokat vet. Ökölbe szoítja a kezét, majd Thomas felé kap. Thomas hátán csattan egy 16 kulcsból álló kulcscsomó, melyre egy rózsaszín félig kopott nyúlfarok van szerelve, és egy öt centiméteres piros szív a „Cristy” szócskával ellátva.
Kivágódik az ajtó, és ugyanazzal a lendülettel csapódik is. Thomas lendületből fordult meg, és rohan le a lépcsőn. Vagyis rohanna. De megcsúszik egy rózsaszín nyúlfarokban, és gyorsabban ér le a földszintre, mint ahogy tervezte. Az ajtó melletti asztalnak csapódik, és tehetetlenül vágódik a feje az ablaknak. Millió darabra törik szét.
Mrs. Thomas ekkor már a garázs előtt babrál a zárral. Állandóan beakad. A sötétben nem is lát annyira. Végre valami fény segíti, hogy ki tudja nyinti az zárszerezetet. Megfordul, és ekkor látja a rohamosan közelgő fénypárt...
No comments:
Post a Comment