elindultam a lejtőn... felfelé. egy monokinis herceggel, de hál' istennek ő is mint én, a nőket szereti. meglépett a királyságából, menekült vagy háromszáz országon keresztül, és belémbotlott. nembaj, épp egészségügyi mentális regenerációs körutamon voltam, eldobni a konformista gondolatsorozatok rémképeit. egy ikea kanapé, egy elmúlt elromlott kapcsolat, fájdalmak és örömök. ezeket kellett megosztanom az univerzum.
és ott álltam egy fa mellett, a felesleges nedvességet üríteni állt szándékban benne, de inkább mégsem, amikor megláttam a búsúló herceget. akkor inkább kétfával odébb öntöttem ki a megposhadt teát.
miért búsulol, herceg?
mert a apám nem ad királyság részt.
nembaj, ha a beszéd nem is erőssége, de elgalább málhásszamárnak elmegy velem ahova indultam egy messzi vidékre egyedül bár, de most csatlakozott hozzám szóval szó nélkül szótlan szaladtunk az úton. kezdő volt még a barangolás és az élés művészeti ágazatában, mármár laikusnak és pancsernek elhordanám, amikor éjjel aludni tér, és a finom gondolatokkal megtelt holdnak hátat fordítva horkol, de engem nemzavarhogyalszik. főzök kávét majd reggel, de ezt az éjjel sem hagyom ki, ide tudom, élmények várnak, amíg a buta alszik, és a folyóparton gyűjtöm a reggeli kávémhoz a babot és a pörkölőmasinériához gázt akarok fejleszteni egy kakukkból.
bár a madár készséges volt, ígyis kellett vagy kéthárom óra. "de leüjjük, mint a vétén. atta tét-háom óát!"
gyalog indultam a fára fel, de az oldala elég érdes volt ahhoz, hogy felébresszem, a földigilisztákat a hónom alatt tobzódó földgolyón. hangos anyázások közepette a nyúl cipőjét próbáltam a lábamra húzni de beláttam, nincs sok értelme, mert a giliszták amolyan nem igazán gyors-léptűek, ezért van időm még egy kis szabadidőre, mielőtt elharapom a vérgiliszták torkát egy határozott jó fellépésnek tűnő harapáshangot követő mozdulatsorozattal.
RECS!
az üldözőim kétszerannyi darabban a földön hevernek, mint az előbbi számosságukat tekintjük alapul véve a dolog lényegi részének elemzésénél. a fa tetején ülök egy ágon, és a cigimet szívom, az agyamból pedig a gondolatokat a holdnak hajigálom, ő pedig egyenként és egyszerre kapja el őket. jól összegyűri, formaldehidbe rakja, egy befőttesüvegbe gyömöszöli őket, és elteszi egy olyanféle bőröndbe, amiben az én dolgaim már elég nagy helyet foglalnak el, még úgyis hogy a láda feneketlen, ráadásul a zárja is nyolcjegyű számkombináció, amit visszafelé kell pörgetni, hogy jól kinyíljon az ajtaja, és a gondolatok milliárdjai ömöljenek szerte széjjel a föld minden apró szegletébe, minden halandó, élő fejébe bekerülve egy kis töredék, és talán ennek köszönhető, hogy vannak olyan politikusok a földön, akik néha magukba is néztek, átgondolják az életüket, és nudista módjára új életvitelt kezdenek.
és talán az lenne a legjobb, ha az egyik ilyen megváltoztató gondolatcsomagot annak a gonosz lelkű politikusnak a fülébe-agyába-lelkébe dobhattam volna, aki kicsivel később egy befagyott olajtavat lopott el, amin ártatlan és ártott lények békésen korcsolyzhattak eddig.
mert akkor a világ történéseinek egy része biztos, hogy máshogy alakul. lehet, hogy egy kis csillag de csak LEHET HOGY, még ártatlan lenne, és ragyoghatna. de nem!
hát ez egy ilyen izé... egyveleg az éjszagában, mert régóta nem csináltam ilyet. le is estem a fáról, eltörtem a cigim és fáj a hajam is. ezt még gyakorolni kell, mert a formából, amiben egy ideig én is benne voltam, már kiestem. vissza tudok mászni, fogok is, mert jólesznekem!