Egy nyár emlékére...

Ki vagy te, kinek nevét, bár ismertem de gyarló mód elfeledtem?
Ki is lehetsz?
Láttalak már... Egyszer a folyó partján üldögélni, egy szál virágot a hajadba tűzve... csendben.
Ringatóztál a teljesség varázsában...
Ki is lehetsz?
Bántottalak? Azt mondod?
Emlékszem. Sajnos emlékszem.
Ellen-nek hittelek. Poéta képzett rém-képet.
Rólad!
Pedig nem vagy te se ellen, sem pedig ellenem.
Mégis reád törtem, és megsebeztelek.
De te mégis! Ártatlan valódban megsimogattál.
Odalennt. A földön fetrengve, vérrel kevert sárban.
Te felismertél, és hozzámszóltál!
És már emlékszem reád!
Emlékszem a szemedre, emlékszem a testedre, emlékszem...
A nevedre!
Áldott Boldogság!