elveszett láncszem

Találtam egy régi művet...
Egy láncszem számomra. a metamorhózisom egyik hiányzó szeme...

"Sötétség vágja át a szobát,
Csönd van és hideg.
Az ajtó nyitva. Valaki odakinnt egy láncot húz. Küszködi, mert nehéz a teher. A lánc végén egy óriási kereszt.
Viszi a vásárba. Eladni a lelkével együtt. Zinórra kötött a kéz, bábként mozog. Árnyak osonnak a sötétben. Meg-meg pengetik a húrt és sietnek tova, el. Egyszer belebotlottak az emberbe, aki a láncot húzta. Ráültek a keresztre, ne sétáljanak szegények. Egész nap lótottak-futottak, hogy másokat rontsanak, el.
El is mentek a végsőkig. Kész öröm, ha más ember... lentről, a gödörből. Hangosan. Egyedül.
Félve köpik csak le, de mégis. Le. Rá.
És mások elmennek a ... mellett.
Pöcegödörnek hiszik. Pedig az is. Tele pöccel. Sok letaszított pöccel. A többi Pöcc meg csak megy el, mitha... és mégis. De ők sem látnak, és egyszer csak egy láncot húznak...
A vásárba..."