Én neked lettem...

Én neked lettem, De Te másnak. És nem lesz az, hogy Mi, csak én, Te meg persze Ti. Taposol rajtra, a kicsin, aki miattad fáj és érted ver. Engem.

A kicsi, aki azt mondta, “Leugrom egy sörért” és elment, stoppolt és itthagyott élve, nyakig cserben... halva.

És állsz ott a “stop” táblán, a buszt várod, de csak átszállással Mr. Holdhoz. Elmész a lyukba, meglátod a gonoszt, aki nem is olyan nagyon, mert hamis, csak mások láttatták annak, és ő is látja rajtad: Te vagy az Igazi.

Integetsz, köszönsz, de nem én kapom, hanem a másik part, túl a folyón, midőn a Hold is elment oda korcsolyázni.

Megvan a föld, itt a tó, nem zúz, csak kicsit rúg, de megszülöd és a magasba emeled, mint ama tárgyát, hogy te nem vagy gonosz, aki ilyet a világnak adhat, de aztán meglátják, és sírnak: “Milyen szép a fattyad!”.

Elfárad a Hold is, leveti a korcsolyát. Reám néz, kinevet és kigúnyol. De titokban becéz és megölel, magához hív, legyünk szeretők az égi kalász-tengeren, egy kis ladik alsó szintjén, ahol az ablakokokon át látni a gyönyörő égi-sellőket, hogy játszadoznak egymással és magukkal is.

Te erről mit sem tudva, szívod a csillag-cigid és vedeled a mars-sört. Halk böfögéssel jelzi a gyomrod, hogy elég, amikor te újra iszol, és buborékszag terjed a szűk világegyetemben. Fel is pattanok az egyik hátára, hadd lovagoljak egyszer, ha már nem is én vagyok a kávboj, aki betöri a vad musztángokat...